Románia iparosítása

 

 

  Romániában a közeljövőben olyan döntések várhatóak, amelyek hosszútávon fenn- tarthatatlan ipari tevékenységeket indíthatnak be. A múltban már hoztak ezekhez ha- sonló döntéseket. Az akkor helyesnek tartott politikai és gazdasági elgondolásokra hivatkoztak. Az ország függetlenségét és lakóinak jólétét ígérték. ​Sokszor tájak, közösségek, életek feláldozása árán épültek és működtek a romániai ipari létesítmé- nyek. Sajnos így több évtizedes távlatból úgy tűnik, legtöbbjük hosszútávon több kárt okozott mint amennyi hasznot hozott.

 

  Az alábbi néhány fotón azt próbálom bemutatni, hogy mi maradt abból, amit Románia iparosításától egykor reméltek.

 

http://www.scientificamerican.com/slideshow/romanias-industrial-legacy-leaves-deep-scars-slide-show/





    

 

1947-ben, a Román Népköztársaság kikiálltásakor az ország egy agrárország volt, gyengén fejlett iparral és sok mezőgazdaságból élő állampolgárral. Az ország újdonsült vezetői- nek egyik fő célja egy sztálini típusú, a mezőgazdaság államosításán és a nehézipar fejlesztésén  alapuló gazdasági rendszer kialakítása volt. A mezőgazdasági területek nagy részét államosították. A nehézipart az ország fejlődésének és függetlenségének zálogaként emlegették.  Erőltetett irambanban építettek hő- és vízierőműveket, új gyárakat, bányákat az államosított régiek mellé. Föld nélkül maradt egykori földművelők tömegei költöztek új negyedekbe, új városokba és váltak munkásokká. A fejlődés üteme tényleg páratlan volt: a kommunizmus évei alatt a romániai ipar többszörösére duzzadt.

 

De ennek ára is volt. Hagyományos közösségek hulltak szét, az ipari létesítmények súlyos környezetszennyezést okoztak és gyűltek a kapitalista államoktól felvett kölcsönök. Ráadásul, évek múltán, a Ceaușescu-korszak folyamán kiderült, hogy az erőltetett iramban felépített, központilag irányított ipar annyira nem hatékony, hogy a hasznából még a kiépítéséhez felvett kölcsönöket se lehet visszafizetni.  Végül csak országos spórlás árán tudták törleszteni  az ország tartozását. Közben  a lakosság életminősége leromlott és az üzemek korszerűsítésére is egyre kevesebbet költöttek.


1990 után, a  hazai tervgazdaság rendszerének megszűnése és a kommunista blokk országaiban végbement politikai-gazdasági változásoknak köszönhetően sok üzem működése egyszeriben fölöslegessé vált. A kommunizmus egy stabilitáshoz és állandó központi irányításhoz szokott társadalmat és gazdaságot hagyott hátra. Mindkettő számára nehéz volt a szabadsághoz való alkalmazkodás. Néhány sikeresebb vállalatot privatizáltak, mások viszont bezártak és munkanélküliek tömegeit hagyták hátra.  A munkahely nélkül maradtak közül egyesek más megélhetési módokat teremtettek de rengetegen vannak , akik máig nem találták meg helyükek.
  

Hat évtizeddel az  iparosítás kezdete után, az ország - ahol az emberek anyagi igényei soha nem látott szintre emelkedtek- jobban függ a külhoni pénzforrásoktól mint valaha.

A lebontott vagy omladozó üzemépületek környékét beépítik vagy  lassan visszahódítja a természet. De a megmérgezett földek, a széthullott közösségek és a tanácstalan tömegek még sokáig emlékeztetni fognak az ország erőltetett iparosítására.